Egy hónapja kaptuk az utasítást. Pontosan huszonnyolc napja. Ugyanúgy szerda van, mint akkor volt. Azóta valamivel jobb eredményeket produkálunk. A fiúk is próbálkoznak, habár nem mindig sikerül nekik elérni, amit szeretnénk. Valamelyest azonban javult a helyzetünk. Osztályfőnökünk is megnyugodott - talán -, hiszen összekaptuk magunkat és ő ezt kérte. Eddig jól ment minden, most azonban beköszöntött a tavasz. Imádom ezt az évszakot, ahogy mindenki más is. Éppen ez a baj. Ilyenkor ki tudunk menni biciklizni, kirándulni, sétálni a szabadban és egyesek elfelejtik, mi a feladatuk. Sokan vannak, így és annak ellenére, hogy sokszor lennék én is inkább velük, tudom, hogy nem tehetem. Fontosabb dolgok is vannak a szórakozásnál az életemben. A tegnap délutánom is a szobámba töltöttem, a tankönyveim társaságában, de ma nem ez fog történni.
Reggel korán felébredek - nem is csoda, hisz a nap besüt az ablakomon - és fél órán át bámulom a plafont. Gondolataim elkalandoznak. Végigpörgetem magamban az elmúlt fél hónap eseményeit. Márkkal elég sokat veszekedtünk. Állandóan belekötöttünk a másikba és most már kezdem érteni, hogy mit jelent az a mondat. Folyamatosan csak a hülyeségeit hallgattam, emellett ki is gúnyolt. Ugyanis rájött, melyik fiút tartom helyesnek és innentől kezdve folyamatosan ezzel piszkált. Sokszor annak a bizonyos személynek a társaságában.
Múlt héten például bejött az osztályunkba Viktorral és Mátéval. Az a bizonyos személy ott ült Laurával szemben és valami hülyeségről beszélt, mikor Márk megszólalt, hogy nekem ő tetszik. Elpirultam, de nem szaladtam ki a teremből, csupán gyilkos pillantással tekintettem Márkra, majd dadogva magyarázkodni kezdtem. Mikor beláttam, hogy ezzel csak rontok a helyzetemen, befogtam a szám és legyintettem egyet. A srác nem is foglalkozott velem és ennek - furcsamód - örültem.
- De helyes - hallottam Zorka hangját, amint félhangosan kimondta azt, amire gondolt. Tudom kire célzott, elvégre már hónapok óta azt hallgatjuk, melyik fiút szúrta ki magának. Lia barátjáról beszél, Viktorról. Mindenkiből kitört a röhögés és a lány lejjebb csúszott a székében. Huppsz. - Ööö....nem mondtam semmit.
Ezt azonban nem lehet visszaszívni. Viktornak önelégült mosoly terült szét az arcán. odalépett Lia mellé és szájon csókolta. Zorka, pedig rájött, hogy semmi esélye. negyedik órán eltört nála a mécses és az utána lévő szünetben jól kipanaszkodta magát. Ezután valamennyivel jobban lett.
Ezután nem is volt semmi érdekes. A télnek vége, tehát csak most indulnak be az események.
Fél hét körül aztán fel kell kelnem. Kikászálódom az ágyamból és tíz perc elteltével felöltözve megyek le reggelizni. Megeszem a müzlimet, fogat mosok, majd elindulok az iskolába. Mivel kijött a jó idő biciklivel megyek. Nyolc perc alatt ott vagyok és ez jó, hiszen nem lakunk olyan közel a sulihoz. Sajnálatos módon az utam végén lévő domb, indig több időt igényel. Állandóan lihegek, mire felérek rajta a biciklitárolóig. Otthagyom a bringám és az épület felé veszem az irányt, azonban előtte felpillantok és meglátom a tetőn lévő napelemeket. Nem tudom mikor rakták fel, de én csak most veszem észre.
Az osztálytermet egész rendben találom. Nem is csoda - még csak fél nyolc múlott pár perce - a fiúk nem vették birtokukba a területet. A nap vége felé már eldobált papírzsepik, üdítősüvegek és egyéb szemetek terítenek be mindent. Mi lányok szedhetjük, majd fel utánuk. A második, amit észlelek, a díszítés. Az ablakokon papír pillangók szállnak, az ablakpárkányon cserepes virágok sorakoznak és a szemközt lévő falt a mi képeink díszítik. Egészen az óvodától megörökítenek minket. Függőleges sorokat alakítottak ki és egy méretű képeket írtak alá. Legfelül a nevünket tüntették fel. A legidősebbtől a legfiatalabbig.
Póra Kitti - kezdem olvasni. A születési dátum is fel van tüntetve. Lepakolom a táskámat és a vékony tavaszi kabátom a fogasra akasztom, majd beállok a többiek mellé nézegetni magunkat, fiatalabb kiadásban. Ezzel elmegy az idő, szép lassan megérkeznek a többiek és ők is észre veszik a változásokat. Rengeteget nevetünk a kis kori fotókon. Némelyiken nagyon hülyén nézünk ki.
A tanárok is elszórakoznak rajta. Néha negyed órákat elrabolva ezzel az órából, ami a matek esetében egyáltalán nem bánt.
Három óra után érek csak haza. Kinyitom az ajtót, még senki sincs itthon. Bezárkózom és a konyhába megyek, ahol kiveszem a hűtőből az ebédemet. Gyorsan elfogyasztom, majd felballagok a szobámba. Kicsit lustálkodom. Elterülök az ágyamon és percekig csak a plafont bámulom, még egyszer csak, hallom, hogy nyílik a kapu. Felpattanok és ennek következtében meg is szédülök. Megvárom míg kitisztul a kép és leszaladok a lépcsőn. Elfordítom a kulcsot a zárban és kinyitom a bejárati ajtót. Arra számítok, hogy anya áll ott, ezért is lepődök meg nagyon, mikor felfogom végre, hogy ki van itt.
- Hogy jutottál be? - kérdezem rögtön. Összeráncolom a homlokom. A feltett kérdésemre tudom a választ, de arra nem mit keres itt.
- Nincs lelakatolva a kaputok.
- Tudom. Akkor inkább így kérdezem: Mit keresel itt?
Márkkal az utóbbi időben ritkán beszéltünk, akkor is csak össze vesztünk. Fogalmam sincs miért jött ide.
- Erre jártam - vonja meg a vállát.
- Aha. Az még nem jelenti azt, hogy be is kell ugranod hozzánk.
- Az öcsédet keresem - vigyorog.
- Nincs itthon - mosolyodom el én is, de cseppet sem vidáman. - Mondanám, hogy gyere vissza később, de inkább ne tedd!
- Nem is fogom. Itt maradok.
- Azt te csak hiszed. Nem jöhetsz be a házba - becsuknám az ajtót, de odateszi a lábát. Ez egy elég régi trükk, de azt kell mondjam hatásos. - Na, jó. Engedd hadd zárjam be.
Továbbra is ugyanúgy áll az ajtórésbe rakott lábaival. Tudom, hogy nincs esély arra, hogy elmenjen. Tapasztaltam már. Felsóhajtok és engedek neki.
- Csukd be magad után - szólok hátra a vállam felett és ott hagyom. Öt percig békén is hagy, de aztán nem bírja tovább az egyedüllétet és bejön hozzám. - Mi van?
- Semmi. Csak unatkozok - mondja.
- Unatkozom - javítom ki.
- Nem mindegy?
- Nem - kinyitom a fizika könyvem és elkezdem olvasgatni az anyagot. - Ez egy kész rémálom!
- Mi? - kapja fel a fejét Márk, eddig az egyik gyerekkori képekkel tele lévő albumomat nézegette.
- A fizika.
- Nem megy?
Megrázom a fejem. Odajön az ágyamhoz és leül rá, majd a kezébe veszi a tankönyvet. Végigfutja a sorokat. - Ez nem nehéz - jelenti ki, majd magyarázni kezd. Bólogatok, először csak rutinszerűen, de a vége felé már azért, mert értem. - Rendben?
- Igen. Köszönöm. Kérdezhetek valamit?
- Igen - Feláll az ágyról és az ablakhoz sétál, amit ki szélesre tár. Friss tavaszi, hűvös levegő áramlik be a szobámba.
- Miért vagy ilyen?
- Mármint milyen?
- Hát... ilyen...ööö..., hát olyan amilyen. - na ez aztán értelmes volt tőlem. Össze-vissza dadogok és egy értelmes mondatot nem tudok kinyögni. Márk elröhögi magát. - Tudod...ilyen... Jaj, tudod mire gondolok!
- Nem egészen - újra odajön mellém és eldől az ágyamon. Fejét az ölembe hajtja. -, de elmagyarázhatod.
- Márk...légyszíves szállj le rólam - kérem és ez kétértelmű. Azt akarom, hogy hagyjon békén és tűnjön el innen.
- Persze - próbálom lelökni magamról, de ez nem olyan egyszerű, mint képzeltem. - Márk!
Megemelem kissé a hangom, de ez ilyen esetben nem segít.
- Jól van. Leszállok rólad, ha... - szinte tudtam, hogy ez jön - megcsókolsz.
- Oké. Maradhatsz - engedem el rögtön. - Egyébként nagyon remélem, hogy ez is az egyik hülyeséged és nem komolyan mondtad - eszem még hozzá. Valóban, így van. Mi van, ha tényleg ezt akarja? Mi van ha tetszem neki? Grimaszt vágok. Már a gondolattól is rosszul vagyok.
- Sziasztok - nyitja ki valaki az ajtót, odanézek. - Oppsz, bocsi. Hagylak ám titeket.
- Várj, Kiara. Segíts! - kiáltok nővérem után, aki erre visszajön és kérdőn nézett ránk. - Nem hagy békén.
- Szállj le róla - mosolyog kedvesen Márkra és a fiú azonnal engedelmeskedik neki.
- Ez nem lehet igaz! - mérgelődöm. - Tőlem egy csókot kért!
Nővérem elneveti magát. - Még jó, hogy nem adtál neki.
Márk eközben a kijárat felé indul. - Nem város meg, míg haza ér az öcsém?
Megrázza a fejét és gyorsan eliszkol. Kiarával lemegyünk a nappaliba, helyet foglalunk a kanapén és bekapcsoljuk a tévét. Mindig megy a beszélgetéseink alatt, hiszen kell egy kis háttérzaj.
- Na mesélj mi történt, míg nem voltam itt. Kezd azzal, hogy elmondod ki volt ez a fiú.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése