A délután fennmaradó részét beszélgetéssel töltjük. Mindent elmesélek Kiarának. Mivel - sajnos - ritkán jön haza van mit bepótolnunk. Elmondom neki, hogy Antóniának végül mégsem kell elköltöznie, legalábbis a tanév végéig biztosan marad. Persze ezt már tudja, de én néha hajlamos vagyok elfelejteni, hogy Ádám - nővérem pasija - a legjobb barátnőm bátyja. Márkról is beszélek, de nem túl sokat. Nem említem meg Kiarának, hogy mennyit idegesítjük egymást. A válaszom arra a kérdésére, hogy miért volt itt rövid, de igaz. Valamiért átjött. Végül a délutánom maradék része is hamar elröppen és az estém sem unalmas. Mivel Kiara ritkán jön haza, ezért ma együtt vacsorázik az egész család. Háromfogásos vacsit tálal fel anya. Először húslevest. A második csirkehús, krumplival és salátával, majd a legvégén desszert. Finom, úgyhogy hamar végzünk vele, de utána még vagy fél órán keresztül beszélgetünk.
Fél tíz körül jár az idő, mikor felmegyek a szobámba. Lezuhanyzom, fogat mosok, de mielőtt bedőlnék az ágyba még gyorsan elpakolok holnapra, aztán hamar álomba merülök.
Március 13.
Reggel időben felkelek, hiszen még gyorsan át kell néznem ezt-azt fizikából. Márk jóvoltából már kezd világosodni miről is tanulunk, de azért még nem értem teljesen. előkapom a tankönyvet és lapozgatni kezdem. Sok kedvem nincs hozzá, hogy fel is fogjam, ami benne áll, de ezt kéne tennem. Sóhajtok, majd a könyv tartalmára kezdek koncentrálni.
Fél óra múlva felállok és felöltözöm. Mára egy sima farmert választok, rózsaszín kockás inggel. Lesétálok a konyhába reggelizni. Anyáékat ott találom. Furcsa mód apa is itt van, pedig ő általában ilyenkor már a munkahelyén szokott lenni. Köszönök nekik, majd megeszem a szokásos reggeli müzlimet. Utána visszasétálok a szobámba, felveszek egy vékonyabb fehér pulcsit és a táskám a hátamra kapom. Leszaladok a lépcsőn, egy puszit nyomok a családtagjaim arcára és - miután felveszem a cipőm és a tavaszi kabátom - kilépek a szabadba. Felpattanok a biciklimre és tíz perc alatt megteszem az utat az iskoláig.
Belépek az épületbe a hátsó ajtón, majd felsétálok az első emeletre. Elmegyek az ások terme mellett, ahonnan alig szűrődik ki valami zaj. Nem bírom ki benézek az osztályukba. Alig vannak bent, azok is csak lányok, kik halkan beszélgetnek. Mikor észrevesznek kérdőn néznek rám.
- Csak meg akartam nézni, miért van ekkora csönd - magyarázom.
- Nincsenek itt a fiúk.
Meg szeretném kérdezni miért, de inkább nem teszem. Tovább sétálok.
Nálunk természetesen káosz van és nem is kevesen tartózkodnak bent. Elmosolyodom. Mekkora különbség. Leteszem a cuccom a padom mellé és odamegyek a lányokhoz. Vidáman beszélgetnek. Annyira egyszerűen el tudtuk felejteni a hetekkel ezelőtti problémánkat, ami mára megoldódott. Szerencsénk volt.
Felülök az egyik pad tetejére és beavatom a lányokat a tegnap történt eseményekbe.
- Tényleg azt mondta, hogy csak akkor szál le rólad, ha megcsókolod? - álmélkodik Lia. Mindegyikőjük meglepődött, én csak bólogatok.
- Igen.
- Ugye megtetted? - kérdezi izgatottan Trixi, mire elszörnyedve nézek rá.
- Nem. Dehogy. Hogy mersz ilyet feltételezni rólam?
- Hát..., igazából én nem gondoltam, de akkor is....Márk helyes - mondja.
- Neked ott van Máté - emlékeztetem. -, és azt hittem neked egyik ilyen fiú sem tetszik.
- Nem is. De azt el kell ismerni, hogy nem néz ki rosszul - rántja meg a vállát.
- Igen Márk nagyon-nagyon-nagyon jól néz ki - szól közbe Kitti. Nem veszek tudomást a hangjából kihallatszó gúnyról és kedves mosollyal az arcomon fordulok hátra.
- Azért ne túlozzunk!
- Valóban nem rossz pasi - kotyog közbe a másik osztályból idekeveredő Anna.
- Te...? - nem tudom befejezni a mondatot, ugyanis közben megpillantom a lány háta mögött álló fiút. Lesápadok. Fogalmam sincs miért, elvégre semmi olyat nem tettem, amit nem lehetett volna és nem én mondtam azt, hogy helyes. Nagy levegőt veszek és egy ideig bent tartom a tüdőmbe, közbe egy pillanatra lehunyom a szemem - mikor ideges vagyok mindig ezt csinálom. Kifújom, majd a beharapom a számat és csak ezután akarok megszólalni, azonban nem jön ki hang a torkomon.
- Lizandra, miért hazudozol? - nyitja ki a száját Márk. Szándékosan szólít így, holott tudja, hogy ki nem állhatom a keresztnevemet.
- Én nem...
- ...hazudtam? Persze, hogy nem. Az egészet csak álmodtad. Tudom, hogy baromira jól nézek ki, de azért ez már...
- Utállak! - szakítom félbe és kirohanok az osztályból. Egyenesen a mosdóba veszem az irányt, ahol bezárkózom az egyik fülkébe és lecsúszok a csempe mellett. Fejem a falnak döntöm és érzem, hogy valami végigfolyik az arcomon. Letörlöm. Nem akarok sírni! Hülyeség az egész! - kiáltom magamban, de semmi haszna.
- Hahó, itt vagy? - hallom kintről barátnőim hangját.
- Légyszíves hagyjatok békén. Egyedül szeretnék lenni - szipogok.
- De... - szólal meg Antónia, de végül inkább nem fejezi be. Mind kimennek. Potyognak a könnyeim, de nem tudom miért. Nemsokára arra eszmélek fel, hogy valakinek kopog a cipője a padlón. Valamelyik tanára. A szám elé kapom a kezem és csöndben vagyok. Miután elmegy lassan feltápászkodom, majd óvatosan kinyitom az ajtót és a mosdókagylókhoz lépek. A tükörben megpillantom az arcom. Vörösre sírt szemek. veszek egy nagy levegőt és megnyitom a csapot. Bevizezem a kezem, aztán megmosom az arcom, ezután a papírtörlővel megtörlöm, majd kifújom az eddig bent tartott levegőt. Megigazítom a hajam és visszasétálok az osztályba. Már tart az óra. Szerencsére nem matematika, hanem rajz. A tanár nem foglalkozik túl sokat velem és a késésemmel és ezért hálás vagyok neki. Kihúzom a székem és helyet foglalok. Előkapok egy rajzlapot és egy ceruzát, majd kinyitom az előttem heverő újságot. Lapjairól házak köszönnek vissza rám. Kiválasztom az egyik otthont és elkezdem felvázolni az alapjait. Egyik vonalat húzom a másik után, mígnem egyszer csak kicsöngetnek. A lányok - természetesen - azonnal odajönnek. Ez kicsit idegesít, de közben valamilyen szinten jól is esik. Próbálok mosolyogni és úgy tenni, mintha ez az előbbi dolog meg sem történt volna. Az az igazság, hogy engem minden lényegtelen dolog megvisel. Ez nem annyira lényegtelen, de azért fontosnak sem mondható. Olyan átlagos.
Kimegyünk az udvarra, csöndben ballagok a többiek mellett. Lent leülünk az egyik padra. Lehajtom a fejem és hallgatok. Nem Márkon agyalok, a többiek csevegésére figyelek. Ezzel terelem el a gondolataimat erről az egészről. Mikor a könyvek is szóba kerülnek én is bekapcsolódom a beszélgetésbe. Sokkal vidámabb leszek. Befelé már mosolyogva lépkedek. A következő óránk biosz lenne, de mivel nincs a tanárnő elmarad. Helyette felsétálunk a várdombra. Az osztályfőnökünk jön velünk, így bobozhatunk egyet. Mindenkinek jár egy csúszás. Utána marad tíz percünk, ez arra, elég, hogy visszamenjünk az iskolába.
A nap további része úgy telik, mit általában szokott. A matekot végigszenvedem. A fizikát épp csak átélem valahogy, szóval a szokásos.
Hazafelé tartva szerencsére nem botlok bele Márkba, azonban Acéllal összetalálkozom.
- Hé várj! - kiált utánam. Megfordulok. Hangról nem ismerem fel, hiszen ritkán beszélünk. - Helló!
- Szia - köszönök én is, mikor odaér mellém.
- Mi történt ma köztetek? Mármint Márkkal? - kérdez rá. Azonnal rossz érzés tölt el.
- Semmi - vonok végül vállat.
- Olyan nincs. Fenyvesin nagyon meglátszik, ha valami nincs rendben. Gondoltam te lehetsz az oka. Tudod... - megakad egy pillanatra, de aztán folytatja. - nagyon idegesíted.
- Én idegesítem őt? Akkor én mit szóljak? Hagyjon békén és nem fogom idegesíteni - mondom haragosan.
- Ez bonyolult - szól halkan Acél és elköszön, ugyanis megérkeztünk a mi házunkhoz. Nem foglalkozva az előző mondattal bemegyek. Nem engedhetem meg magamnak, hogy mindenen gondolkozzak. Egyszerre elég egy dolog.
Mikor beérek a házba anya már vár rám. - Kislányom, nem megmondtam, hogy siess haza?
Értetlenül nézek rá. Közli velem, hogy ma megyünk fodrászhoz. Teljesen kiment a fejemből és elég lassan értem ide. Felviszem a szobámba a táskám és gyorsan meg is ebédelek, majd indulunk.
Nem tervezek túl nagy változtatást. Az aljából levágatunk egy kicsit és ennyi.
Ehelyett úgy lépek be este a lakásunk ajtaján, hogy egy csomó hajam elvesztettem. Lépcsőzetes
Az egész család együtt vacsorázik. Anya finomat főzött, mi pedig élvezettel fogyasztjuk el. Miközben a teánk iszogatása közben beszélgetünk Kiara megjegyzi:
- Tök jó így a hajad! Márknak biztos tetszeni fog.
Megdermedek a mozdulat közben, amit épp végrehajtottam. Bögrém lerakom az asztalra, felállok, majd felfutok a szobámba.
Ez nem lehet igaz! Nem emiatt csináltam! Engem nem érdekel Márk! Bunkó és utálom! Ráadásul idegesítem is! - ilyen gondolatok futnak át az agyamon.
Nem miatta van ez egy teljesen hirtelen döntés volt. Nem is én találtam ki!
- Nem miatta volt! - az ágyra dobom magam és a párnába temetem az arcom, miközben folyamatosan azt ismételgetem, hogy nem miatta volt. Egyre bizonytalanabb leszek. Lehet, hogy talán mégis?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése