- Csak. Mert - von vállat lazán, közben az arcomat pásztázza.
- Nem gondoltad, hogy ezzel megnehezíted az életem? Azon kívül, hogy hetente egyszer minimum el kell viseljelek téged, az iskolán kívül, nekem is be kell magolnom ezeket vagy legalább átnéznem. Tudod én eggyel alattad járok, ami egyet jelent azzal, hogy ezeket a verseket, elemzéseket, számolásokat, stb... nem tanultam. Maximum általános iskolában, de nem ilyen bonyolultan, ott nem mentünk bele a részletekbe. Néhány dologról csak említést tettünk, mivel a tanárunk nem tartotta fontosnak. Most meg? Én tanítsam meg neked ezeket, csak mert lusta vagy.
Nem szól egy szót sem, csendben marad és a falnak dőlve továbbra is bámul rám. Elegem van belőle és a viselkedéséből. Teljesen kiszámíthatatlan és ez bosszantó tud lenni.
Közben az irodalom tanárnő halad el mellettünk és megkérdezi nem végeztünk-e még. Elfelejtett néhány lapot odaadni nekem és ezért most ezeket is nekem adja. Ami számára csak pár darab, az nekem egy vagon. Mérgesen szorítom össze a szám és alig várom, hogy elmenjen.
- Szóval akkor nem jössz át hozzánk?
Fintorgok. - De, megyek. Mivelhogy muszáj, megígértem az igazgatónőnek, de ha tehetném nem mennék. Azért küldtek, hogy megbeszéljem veled az időpontot. Szerintem tudjuk le ma. Ráérsz?
- Nem. Ma délután edzés van - közli velem.
- Milyen edzés? Kosárlabda?
- Nem. Golf. Szerinted? - már majdnem, hogy ő van felháborodva, holott nekem kellene.
- Tudod mit - emelem fel a hangom és a kezébe nyomom a vaskos papírköteget, melyet eddig a kezemben tartogattam. - Tessék. Hidd el, ez nélkülem is menni fog!
Ezzel elviharzok onnan, de nem menekülhetek örökösen Márk elől, így a nap folyamán még többször egymásba botlunk. Végül megbeszéltük: este hét órakor találkozunk, ő jön át hozzánk. Még szerencse.
Miután hazaérek, megebédelek és megtanulok másnapra a kezembe veszek egy könyvet és a hátralévő két órában nem csinálok mást csak olvasok. Hétkor Adolf szalad fel a lépcsőn, be egyenesen a szobámba.
- Itt van Márk.
- Rendben. Szólj neki, hogy, mind...
Mielőtt azonban befejezhetném a mondatot megpillantom az ajtómban a fiút. Sóhajtok egyet, felőlem itt is tanulhatunk.
- Foglalj helyet a földön. Nem fogsz felfázni, nyugi. Ott a szőnyeg.
Lehuppanok az ágyamra és közelebb húzom magamhoz a nyomtatványokat. Az első két papírlapot átnyújtom Márknak és az íróasztalhoz megyek, ahol a ceruzatartómból kihalászok egy tollat. Odadobom neki.
- Kezdj bele, ha kész vagy szólj!
- Szerinted így kell korrepetálni?
- Nem, de én nem korrepetállak. Megtanítom neked azt, amit nekem is sürgősen meg kell tanulnom. Nem minősül korrepetálásnak. Ennyi. Azon kívül pedig ez csak egy szövegértési feladat. Szóval egyszerűen csak készítsd el és szólj!
Elterülök az ágyamon, kezembe kapok egy lapot és én is elkezdek kitölteni egy hasonló feladatlapot. Lássuk mennyit tudok!
Tíz perccel később egy lap eltakarja a kilátást. Márk végzett és így az arcomba dobta az elkészített munkáját.
- Ennyi idő alatt nem lehetsz készen. Én sem lettem.
- Te csak tizedikes vagy.
- Milyen jó, hogy végre rájöttél! Bezzeg ezeknek az i...mádnivaló tanároknak még mindig nem sikerült felfogni ezt. Olyan igazságtalanok tudnak lenni. Mindez miattad van!
- Tudom.
Egyre jobban felhúzom magam. Tudom? Ennyi? Mit gondol ez magáról? Az addig, oké, hogy imádják a tanárok és mindenki, de azért álljon meg a menet! Felpattanok és majdnem pofon vágom, de időben elkapja a kezem és jó erősen megszorítja a csuklóm. Összeszorítom a számat. Elkezdem rángatni a karomat, próbálok szabadulni, de nem enged el. Egyre erősebben tart.
- Hagyd abba.
- Majd ha bocsánatot kérsz - mondja vigyorogva.
- Nincs miért. Nem csináltam semmit.
- De akartál. Kérj bocsánatot.
- Azt lesheted!
Farkasszemet nézünk egymással, szorítása nem enyhül. Könnybe lábadnak a szemeim. Fáj a csuklóm, de nem emiatt. Ki akarom hisztizni, hogy elengedjen, meg is van a hatása. Nyomban enyhül a szorítás, elmosolyodom.
- Ezer köszönet. Ennyi volt mára a tanulás, akár haza is mehetnél.
A kezébe nyújtok további két feladatlapot és útjára bocsátom. - Jövő hétig csináld meg! Viszlát!
Becsapom az ajtóm és megvárom, míg léptei elhalványulnak. Ezután lemegyek vacsorázni. Anyáék faggatnak, de csak ritkán válaszolok egy-egy kérdésükre. Fél óra múlva megörülök annak, hogy szabadulhatok és felsprintelek a szobámba. Lezuhanyzok és ágyba bújok, de még nem alszom. A kezembe veszem Márk által kitöltött papírt és átnézem. Meglepően jól teljesített.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése