18. bejegyzés

Másnap reggel fáradtan ébredek. Este sokáig fennmaradtam és a jövőheti Márkkal töltendő délután tananyagát magoltam. Közben pedig bealudtam.
Kikászálódok az ágyamból, nyújtózkodom és magamra kapok egy vajszínű rövid-ujjú felsőt és egy farmernadrágot, majd lemegyek a konyhába. Ma anya korán elment dolgozni, és magával vitte az öcsémet is, tehát egyedül reggelizem. Előveszem a hűtőből a tejet, egy bögrébe öntök belőle, a zacskóból egy kiflit emelek ki, amit megkenek vajjal. Miután elfogyasztom az ételt felkapom a cipőm és a táskám, és gyalog indulok el az iskolába. Az utat gyorsan megteszem. Mikor beérek az épületbe villámgyorsan felszaladok a termünkbe, ahol a lányokkal beszélgetek. Mielőtt becsengetnének, megjelenik Márk. Kiemelem a táskámból a tegnapi lapokat és a kezébe nyomom.
- Add oda az irodalom tanárnőnek! - parancsolok rá, és visszalépek a barátnőim mellé. Felpattanok az asztalra. A többiek összenéznek, majd mosoly jelenik meg az arcukon. Faggatni kezdenek, hogy mégis mi történt tegnap.
- Semmi. Átjött, odaadtam neki azokat a papírokat és vártam, hogy elkészüljön velük. Hamar kész lett, elküldtem, ennyi.
- Ugyan, biztos volt valami...
- Nem. Semmi. Értsétek már meg Márk idegesítő. Általában nem tudom miért ilyen hülye és miért változik folyamatosan a viselkedése velem szemben. Egyszer odajön és beszélget - akkor egész normális. Máskor viszont idiótán viselkedik - ekkor megy az idegeimre.
Látom rajtuk, hogy nem érték be ezzel a válasszal, de nem érdekel. Hatalmas szerencsémre becsöngetnek, így nem kell a további nyaggatásra figyelnem.
Alig várom, hogy vége szakadjon a napomnak, és végre haza mehessek. Reménykedek benne, hogy nem sikerül össze futnom Márkkal, de természetesen mindhiába. Az osztályból kifelé menet belebotlok. Visszahozta a tegnapi feladatsort, melyet a tanárnő már le is ellenőrzött. Szerinte jól átnéztem, nem talált benne túl sok hibát.
- Fantasztikus - sóhajtok. - Nyugodtan tartsd meg azokat a papírokat, nekem nincs szükségem rájuk.
- Miért vagy ideges?
Ideges?
- Mi? Nem vagyok... - Ha jobban belegondolok, elég feszült vagyok, szóval ez nem igaz. - jó, talán egy kicsit.
- Miért? - kíváncsiskodik. Hitetlenül rázom a fejem, mit foglalkozik ezzel? Semmi köze hozzá!
- Nem tartozik rád! - hagyom ott, gyors léptekkel megyek végig a folyosón. Sajnos -, mint általában - követ. Ez egyre jobban idegesít. Miért csinálja ezt? Hülyeség, de elfutok előle. Leszaladok a lépcsőn, félrelökve diáktársaimat. Ki szabadulok a szabadba és a járdán szaladok végig. Hiába csinálom mindezt, Márk simán utolér. Egyszerűen nem képes feladni. Erre rájöttem ez alatt a pár - na, jó jó pár - év alatt, mióta ismerem. Még egy fontos dolgot megtanultam: tökéletesen mindegy mit történik, így is, úgy is az lesz, amit ő szeretne. A tanárok is engedelmeskednek neki (ennek egyébként semmi értelme) vagy legalábbis azt csinálják, melyeket ő akar. Valahogy mindig rábeszéli az embereket a butaságaira és engem is manipulálni akar. De ezt nem engedem. Ha egyszer ráhagyok valamit, nem úszom meg.
- Figyelj! Már vagy egy csomószor mondtam: hagyj békén! Nem vagyok rád kíváncsi! Sosem érdekeltél. Kiskoromban is folyamatosan bántottál és szerintem most is megtennéd, de jól figyelj: ezt nem engedem! Szóval tűnés.
Hallgat, nem szól egy szót sem. Mintha kicsit meg lenne szeppenve, de ezt csak egy pillanatig tudom leolvasni az arcáról. Megvonta a vállát, aztán olyan dolog történt, amire egyáltalán nem számítottam.
Megcsókolt.